Csala Károly

Hangok 

Laktunk bérházban. Istenhangon

házmesterné ordibált a gangon.

Költöztünk városvégi zöldbe;

itt mindent családricsaj tölt be.

Már üdülünk, föl, szinte, ha éjjel

álmunkat kutyadal tördeli széjjel.

Anti bá’ 

Hej, lakodalmast zeng már

Dionüszosz, a lármás,

vagy tán inkább

Héphaisztosz, a sánta,

bömbölő magnetofonját

ajtaja mellett, udvari padján

legfőbb hangerejére csavarva,

s brummog hozzá

torkából a kisüsti, nem is bor.

Így mulat ő a magányban,

mindünknek szükséges

munkától s becsülettől fosztott

hajdani büszke kohász,

vagy tudja a szösz:

meglehet, egykori öntöde rabja.

Szomszéd 

Mint akit maga is elhagyott,

sántán, szótlanul, kispadon,

naphosszat csak nézdegél,

egyedül van nagyon.

Nagy hangja oda, elfogyott.

Alig is mozdul, alig él.

Mint akit maga is elhagyott. 

Eduard Zahariev rajza Csala Károlyról