Mióta van így? Valahogyan észre sem vettem, de aztán elszabadult az egész. S manapság egy tehetetlen legyintéssel intézem el: egyre erőszakosabb, féktelenebb, trágárabb a hétköznapi beszédmód. Nem is az online univerzum bugyraira gondolok, hanem csak úgy a normálisnak mondottra.

Már majd tizenöt éve volt, amikor kénytelenségből fültanúja lettem két decensen öltözött jó arcú gimnazista lány leírhatatlanul és öncélúan trágár beszélgetésének a kora délutáni autóbuszon. Nem veszekedtek, nem voltak indulatosak, csak megtárgyalták a világuk dolgait. Mellbe vágott. Egész egyszerűen kínosan éreztem magam. Annyira szürreális, gusztustalan és szomorú volt az egész, hogy inkább leszálltam. Vártam egy következő járatot. A minap meghallgattam a neten egy TEDx előadást. Meghökkentem az ordenáré kifejezésektől, amiket a fiatal, amúgy rokonszenves előadó használt. (Történetesen nő, de ennek lényegében nincs jelentősége, azt hiszem.) Valahogyan annyira nem volt ott a helyük azoknak a szavaknak. Vagy én vagyok régimódi már?

Pedig, hogy úgy mondjam, szabad szájúként nevelődtem. És amikor cseperedett a gyerekünk, gyorsan tisztáztuk a férjemmel, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük. A színlelésnél és képmutatásnál minden csak jobb lehet – úgy éreztük. Az ember nem tehet erőszakot a természetén. Amikor a kalapáccsal rácsapsz az ujjadra, ritkán szaladnak ki a szádon Babits-sorok, pláne, ha apádtól sem ilyesmit hallottál anno. Mi is fültanúi voltunk kiskorunkban egy-egy jószabású anyázásnak, a mi kisfiunk is hall majd ilyet tőlünk. De az valahogyan mégis más volt. Vagy csak az idő szépíti meg?

Szomorú mellékhatása is van a mai össznépi trágárságnak. Vagy tán nem is annyira mellékes? Megritkultak a régi szellemes és változatos káromkodások, úgy veszem észre. Nagy szerencsével egy-egy bravúros „anyázást” el lehet még csípni a jobb szakik mellett, ha nem akar a csavar rákapni az anyára. De ez már csak a ritka kivétel. Legalábbis így látom én. És lehet, hogy ez zavar a legjobban. A kifinomult, egyedi, a lélekből kiszabadult cifra káromkodások hiánya.

(Járai Rudolf: Alumínium vödrök hegesztése, 1950, megjelent a Riportművészet című kötetben)