Csala Károly
Az élet félrím-álom
A kisfiú, ki voltam,
felnőtt korra ébredt,
és talált magáról
egy öregkori képet.
Pesszimistán
Minden nap egy-egy kudarcot
programozok be magamnak.
Ezt munkának hívom.
Ettől lesz fogytán az élet.
Az öregkor elé
Még nem vagyok vén gyerek, s ehhez illőn
jót robotolva töltöm kényszerű korom,
nincs módom megállni, visszafigyelni,
előre kell hát néznem bizakodva.
Majd jó leszek, és megjutalmazom magam
szabad időkkel s játékokkal is,
és sorvezetős szép füzetbe írok
bejegyzéseket boldog napjaimról.
Óhaj
Inkább kegyeitekből
ejtsetek
ki,
ne könnyeket
értem.
Még
szavakat szeretnék
kiejteni
számon,
nem könyvet
kezemből.
Reggel
Kicsit borongok.
Kicsit nyűglődöm.
Fölolvasok magamban
valamit,
amit csak én látok.
Ne jöjjön, gondolom,
aminek jönnie kell.
S tudom is, nem is,
előre, mi minden.
Azután mégis
nekivágok napomnak.
Hoppá!
Mókás dolog a megfáradás,
utóbb fordul túl komolyra.
Észbe kapnál, de belemorzsol
téged is a földi porba.
Életke
A választ nem találom.
Talán ennyi az életem.
Ám semmiképp sem álom.
Robotolás
Estére káprázik a szemem,
reggelre elzsibbad a nyakam,
délelőtt dobolnak ereim,
délután fásulnak tagjaim.
Napszakok dolgoznak rajtam.
(Dolgozzatok csak, napszakik!)
Még bírom, mint barom,
húzom, mint horkanó jószág.
Jószándékkal töltekezem éjjel,
fontolva fogyasztgatom nappal,
napszálltával sem adom még föl,
"jescso odno uszilije"...
És mégis
nagy a hiábavalóság:
valahová mindig és mindig
elszivárog a valóság.
Eduard Zahariev rajza Csala Károlyról
